Mindig csak adni?

Mindig csak adni?

A helfer-szindróma áldozatai és a független felnőttség

help

 

A helfer szindróma leírása Schmidbauer nevéhez fűződik az 1970-es években. A tünetegyüttes a burnout rokona, de főként a segítő foglalkozásúakra vonatkozik. A szakember saját bizonytalan személyiségét mások segítése során szeretné egyensúlyba hozni. Ehhez szakmáját mint közvetítőt használja, ahol sérült egója megkapja a kielégítő kompetencia érzést, miközben igyekszik a függőség különböző formáinak fenntartásában a segítettek felé.

Lelki dinamikája

A helfer szindrómás segítő fél a spontán érzésektől, belső ürességérzés jellemzi. A felszínen történő buzgalma mögött a saját, indirekten kifejezett érzéseit, igényeit és szükségleteit a folytonos segítéssel igyekszik palástolni. Ez a hozzáállás egész mélyen szervesül a személyiségbe, amivel nehéz tudatosan szembesülni, holott környezetének egyértelmű, hogy az illető nem kiegyensúlyozott személyiség. Eredendően ő maga szorul segítségre, és nem képes egyenrangú viszonyra. Így mindig vagy a segítő felettes pozíciójába helyezkedik, ahonnan tanácsot adhat, szolgálatot végezhet, másokat istápolhat, vagy az időről-időre rátörő gyermeki státuszba menekül, ahol mások tanácsát lesi és bölcsességét magasztalja. Ez a viselkedés olyan átható szereppé növi ki magát, hogy nem csak a szakmájában, hanem magánéletében is egyre jobban így kezeli a környezetét, családtagjait.

A dinamika fontos eleme az a rejtett függőség, amit a köszöneten, dicséreten keresztül él meg, a nyilvánvaló segítés jutalmaként. Így a segítséget nem igénylőkre dühösen, agresszíven reagál, hiszen ezek éppen a jutalmától fosztják meg. A mindent átható külső megerősítés a gyermekkori el nem ismertség és elutasítottság-érzés talaján fejlődik ki, amit a lélektanban korai nárcisztikus sérülésként írnak le. Ezt az érzést a gyermek csak a felettes-énnel való rigid azonosulással képes feldolgozni. (A felettes-én a klasszikus pszichoanalízis személyiség felfogásában a társadalmi értékek és szociális viselkedésmódok közvetítője, az énideál megjelenítője.) Vagyis átveszi azokat a szerepeket, ahogyan megélte a szülői, nevelői maga felé tanúsított viselkedését, és felnőtt korában ő is így viszonyul a környezetéhez. A jelenség pozitív oldala, hogy a segítő megbízható, önfeláldozó lesz felnőttként. Ez egybevág az altruista, másokat támogató társadalmi elvárásokkal. A negatív, a személy számára kifejezetten hátrányos aspektusa, hogy a segítő szindrómás ember a sok altruizmus ellenére valójában örömtelen életet él, és sokszor hálátlannak tartja a környezetében élőket, akik nem viszonozzák az ő erőfeszítéseit és gesztusait. Ez a játszma lényege: a belső bizonytalanságát másokon éli ki, mivel még mások akarata ellenére is segít, továbbá erején felül támogat és jótékonykodik. A vége azonban mindig a keserű szembesülés, hogy nem tudjuk megmenteni a világot, és nem tudunk univerzális jótevőként élni. Az ego inflációja, túlzott kiterjedése kipukkan, és az addig felépített ideálok szivárványa szürke és visszataszítóan realista képbe vált.

Történt, hogy egy középkorú férfi hellingeri családfelállításra adta a fejét a válását követően, melyet még nem tudott feldolgozni. Bár két szép gyermekük és látszólag boldog házasságuk volt a feleségével, egy napon az asszony azzal állt elő, hogy válni akar. A férfi nem értette, hiszen intelligensek voltak, megfelelően kommunikáltak, jó munkahelyük volt, és még sikeresen sportolt is. Miután több ponton mutatta magát az anyjával való mély, sőt elszakíthatatlannak látszó kapcsolat, a terapeuta rámutatott, hogy a volt felesége tudat alatt ezt elégelte meg. Nem egy férfivel élt házasságban, hanem egy elszakadni képtelen sráccal, aki naponta 30-40 percet beszélt telefonon az anyjával, és együtt tervezték meg nyári üdüléseiket is.

Tünetei

Nehezen, vagy sehogy sem képes egyenrangú kapcsolatokat kiépíteni, vagy „segít” és lekezel, vagy másokat csodál. A kölcsönösség híján barátja nem nagyon van, melynek a hiányát viszont nehezen éli meg, hiszen ő „kiteszi a lelkét” másokért, amit úgy él meg, hogy nem értékelnek.

A helfer-szindróma jellemzője az autoagresszió, az öngyilkossági hajlam, illetve komoly pszichoszomatikus betegségek, mint az emésztőrendszeri fekélyek. A hosszú túlterheltség és megfelelni akarás következményeként előfordul idegösszeroppanás is.

A végső stádiumba jutott segítő már a segítői helyzeteket is kerüli, a kudarcélmények megélésének képtelensége miatt.

Érdekes lenne átgondolni, hogy mely nemzetek karakterében jelenhet meg a helfer-szindróma, és gyökerei milyen bűntudatos múlthoz kapcsolódnak.

Fajtái

Négy jellegzetes viselkedés jellemző a helfer-szindrómában.

  • A „foglalkozás áldozata” a segítő szerepét folytatja a munkáján kívül is, a családjában, ismerőseivel.
  • „Hasítás”: az erős, önmagát végletekig kontrolláló helfer-szindrómás otthon követelőző gyermekké válhat, megélve az olyan érzelmeket is, melyeket a munkájában nem szabad megmutatnia, így lehet sértődött, agresszív, követelőző.
  • A „perfekcionista” a privát életében is a szakembernek megfelelő modort és viselkedést folytatja. Nehezen ismeri be saját tévedéseit, és erős megfelelni akarás jellemzi a külső elvárások felé.
  • A „kalóz” segítő saját szakmai státusán alapítva igyekszik felépíteni emberi kapcsolatait. Előfordul, hogy a pácienssel nemi kapcsolatot is kialakít, amely persze szakmailag etikátlan.

Terápiája

Az énerő stabilizálását elérve az önbizalom felépülhet, de ehhez át kell látnia az addigi viselkedési és gondolkodási mintáit. Ez azért nehéz, mert a segítő szindróma családi traumák következményeként „öröklődhet”, így az identitást jelentősen áthatja, és nehéz önmagára, saját játszmáira rátekinteni. Terápiája különösen nehezített, ha a terapeuta maga sem járt a saját segítői attitűdjének végére.

Foglalkozások, melyeket leginkább érint

  • orvos, ápoló
  • pszichológus
  • pedagógus, óvópedagógus, gyógypedagógus, szociálpedagógus, szociális munkás
  • lelkész
  • rendőr, tűzoltó

Mottója

A descartesi „Gondolkodom tehát vagyok” alapján az egyre mélyülő tüneteket is kifejezve mottója lehet:

  • Gondoskodom, tehát vagyok.
  • Fontoskodom, tehát vagyok.
  • Okoskodom, tehát vagyok.
  • Kontrollkodom, tehát vagyok.
  • Trollkodom, tehát vagyok.

Történet

Egy család szekéren költözött új lakhelyére, így minden holmit felpakoltak: bútorokat, könyveket, gyerekeket. A kocsi elé a család lovát fogták, és a kocsi alatt futott velük a kutyájuk. Az út kezdett túl hosszúra nyúlni a szekér alatt ügető kutyának, aki azt gondolta, hogy már elege van, ő cipeli az egész családot a hátán. Pár kilométer után már harag ébredt benne, hiszen „akárhogy is szeretem és védem őket, ez már tényleg nem járja, hogy az egész familiát a hátamon hordozom”. Elérkezett a pillanat, amikor a kutya lógó nyelvvel megmakacsolta magát és megállt, hogy már nem viszi tovább a családot és a szekeret. „Au” – vakkantott röviden és megilletődötten, hiszen egyedül maradt az út közepén, és a szekér egyre távolodott a család megmentőjétől…

Kökény Tibor

Irodalom

  • Fekete Sándor (2000): Segítő foglalkozások kockázatai – Helfer szindróma és burnout jelenség. in: Kelemen Gábor (szerk.): Tele-dialógus. Pro Pannonia. Pécs. 179-191.
  • Lefever, Robert (2007) Kényszeres segítés. PTE – Leo Amici 2002 Alapítvány Pécs.
  • Pálfi Ferencné (2007) Ápolói és gondozói magatartások… PT, ÁOK. Pécs